Szaniszlai Edit és Porubcsánszki Ivett sikeresen helyezkedett el Ausztriában!

Szaniszlai Edit és Porubcsánszki Ivett véleménye / 2010. május 17.Sziasztok!

Akkor belevágnék: mi egy barátnő páros vagyunk, Ivett által értesültem a Careers-direkt szolgáltatásról (Tiroli Állá$ok szezonális program) 2009 decemberében, én (Edit) akkor már a felmondási időmet töltöttem.

Akkor nagyon felkeltette a külföldi munka az érdeklődésemet mivel otthon, a kialakult helyzet miatt nem sok esélyt láttam arra, hogy el tudjak helyezkedni a diplomámmal és Ivett is változtatni akart az eddigi életén. 2010 január 16-án voltunk állásfelkészítő tréningen, Budapesten és az ott átéltek alapján minden kételyünk elszállt, valamint minden kérdésünkre és általunk meg nem fogalmazott kérdésre is választ kaptunk, majd elhatároztunk, hogy belevágunk.

Mivel akkor felhívták a figyelmünket arra, hogy párban nehezebb lesz kijutni, így arra döntöttünk, hogy megvárjuk a következő nyári szezon, mivel mi mindenképpen párban szerettünk volna dolgozni.

Március 22-én küldték el a bemutatkozónkat és az első nap 500 válasz e-mailt kaptunk, amely többségében nagyon kedvesen visszautasított, de akadt olyan is, aki ajánlatot tett. Minden ajánlatra és önéletrajzkérésre reagáltunk, majd a második naptól leveleztünk azzal a hotellal ahol jelenleg dolgozunk.

Több hotel is kért személyes találkozót főleg Tirolból és Dél-Tirolból, de ezt nem tudtuk bevállalni a nagy távolság miatt. Több hotel is megígérte nekünk a munkavállalási engedélyt, olyan is volt, több aki, a téli szezonra szívesen foglalkoztatna minket, de most teljes a személyzete. Volt, akivel meg is állapodtunk mindenben és minden fixnek tűnt (Kitzbühel Royal and Spa), majd egy hét múlva visszalépett, ekkor a jelenlegi munkaadónkkal, akit evidenciába tartottunk - mert közben azért párat visszamondtunk, mivel csak egy helyről kaphatunk munkavállalásit - újra  felvettük vele a kapcsolatot és kért egy személyes találkozót.



Április 18-án kiutaztunk személyes elbeszélgetésre, nagyon idegesek voltunk, mivel már csak ez az egy esélyünk maradt, mert időközben ugyan kaptunk további válasz e-mail-eket, de azok zömében elutasítóak voltak. Így nem volt mit tenni, hát kijöttünk, és megkaptuk az állást és alig két hét múlva munkába is álltunk. Annak ellenére, hogy szobalány állást pályáztunk, felszolgálni is fogunk, és kölcsönösen segítjük egymás munkáját. Nagyon szép helyre sikerült jönni - az UNESCO által védett világörökség része - a Hallstatti-tó partján dolgozunk Obertauernben, a Seehotel am Hallstattersee-ben. Április 30-án érkeztünk és május 1-től dolgozunk. Előttünk cseheket alkalmaztak és iszonyatos koszt hagytak ránk, tehát sok a munkánk a szezon kezdetéig, de hát dolgozni jöttünk. 10-re várjuk a szakácsnőnket, aki szintén magyar, talán ő is a careers-direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) által kerül ki?

Porubcsánszki Ivett
Júlia és Zsolt minden kérdésünkre készségesen válaszolt, elégedettek vagyunk a szolgáltatással, mindenkinek ajánlani tudjuk, a careers-direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) szolgáltatást, mert általuk és a jól kidolgozott rendszerük alapján, aki akar, az munkát talál magának még párban is. Korábban Ivett dolgozott vendéglátásban, én (Edit) még azelőtt soha és mégis sikerült párban kijutni. A főnökeink elégedettek velünk, pedig még csak három napja dolgozunk (mondjuk fáradtak is vagyunk) és már a téli szezon lehetőségét is felajánlották.

Minél jobban tud valaki németül, annál nagyobb esélye van arra, hogy pl. szakképzettség nélkül is felszolgálóként dolgozzon, de ehhez szükséges, hogy jól el tudja magát adni az adott nyelvterületen. Ivett már többször dolgozott német anyanyelvűekkel, ezért ő simán megkapta a Bardame állást. Én, aki ritkábban használtam szóban a nyelvet, de nekem is egyre jobban megy, Zimmermädchen vagyok, de ha a szükség úgy hozza, akkor beállok én is a pult mögé. Szóval, aki komolyan akar külföldön dolgozni, az menjen el az egyik infónapra, ott kérdezzen nyugodtan meg mindent, akár százszor is és vágjon nyugodt szívvel bele az egészbe. Ha valaki nem hisz benne akkor szívesen válaszolunk, hogy nekünk hogyan sikerült kijutni sz.edit.p.ivett@citromail.hu

Szaniszlai Edit szaniszlaiedit@citromail.hu és Porubcsánszki Ivett ipp0707@freemail.hu

Edit 1986-ben született, gyomaendrődi és szobalány szeretett volna lenni.

Ivett 1976-ben született, gyomaendrődi és felszolgál/szobalány szeretett volna lenni.