Soós Tímea sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!

Soós Tímea sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!

Sziasztok!

Én többször dolgoztam már Ausztriában és laktam már Németországban is, de valahogy egyik helyet sem éreztem a magaménak. Kétszer is jelentkeztem a Tiroli Álláskeresőnél, de mindkétszer jött egy újabb lehetőség, ezért lemondtam, de harmadjára úgy voltam vele, most itt az én időm, belevágok. Nekem Szimonetta lett az ügyintézőm, akinek ezúton is köszönöm a rengeteg időt, amit rám fordított és a kedvességét, türelmét.

Mielőtt belevágtunk a pályáztatásba, csináltunk egy próba állásinterjút, ami sikerült is, majd ezután egy szeptemberi pénteki napon elindult a lavina. Gyakorlatilag 1 órán belül 3 telefonhívást kaptam, hogy azonnal mehetek dolgozni, ebből az egyik már a jelenlegi munkaadóm, akit azonnal ki is választottam magamnak, és választásom nagyon is jóra sikeredett.

Majd ezt követte a hétvége, amit szó szerint végigültem a számítógépem előtt, mert folyamatosan jöttek az e-mailek és a telefonok. Szám szerint 150 e-mail, amiben persze sok volt olyan, akik válasza nemleges volt, 21 telefonhívás és 9 hely, ahova azonnal mehettem volna dolgozni.

Én szobalánynak jelentkeztem, de ahova elhelyezkedtem, 2 hetet tudtam tölteni, mivel jött a szezon vége. Ettől függetlenül megkaptam a szerződésemet a következő szezonra is. A munkaadóm nem kért próbanapot sem, nagyon kedvesen fogadott, nagyon jó fej és korrekt, a kollégáimmal együtt. Nagyon szép és jó helyre kerültem, életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem a Tiroli Álláskeresőnél.

Én csak arra tudok buzdítani mindenkit, aki elhatározta, hogy külföldön szeretne dolgozni, bátran jelentkezzen a Tiroli Álláskeresőnél, mert ha nekünk sikerült, nektek is fog. Nem beszélve arról, hogy Szimonettában és Ákosban teljes mértékig meg lehet bízni, szívvel-lélekkel egyengetik a pályázók útját, és mindenben mindenkor számítani lehet rájuk!

Soós Tímea sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!