Niki és Gábor sikeresen helyezkedett el felszolgálóként és mosogatóként Ausztriában!

Niki és Gábor véleménye / 2016 április 5.

Sziasztok!

Tegnap értünk haza Scheffau am Wilden Kaiserből, egy kis Gasthofban helyezkedtünk el.

Először egy négy csillagos szállodában kezdtünk, de nagyon nehéznek találtuk és inkább eljöttünk még két héten belül.

Nem adtuk fel, írtam több helyre is, hogy még nem találtunk munkát.

Szerencsénkre ezen a helyen kicsit később indult a szezon.

Én szobalányként voltam pályáztatva, de reggeliztető lettem és csak néha kellett takarítanom. Először nehéz volt, de nem szabad feladni. Idővel bármibe bele lehet jönni. Úgy éreztem, nem tudok annyira jól németül, sőt néha még bujkáltam is, csak hogy ne szóljon hozzám a vendég. Mostanra már csak nevetek az egészen.

Dolgoztam konyhán, mosogattam, sőt még a bárba is beállítottak sört csapolni! Tapasztalatnak mindenképpen nagyon hasznos volt!

A párom mosogató volt, néha házmester, de mellette ő csinálta a salátát is.

Szerintem aki először próbálkozik ezzel a szezon munkával, ne menjen feltétlenül 4 csillagos szállodába. Hiába jó a pénz, nagyon sokat kell dolgozni és lehet csalódás lesz belőle. Az ilyen kis helynek meg az a hátránya, hogy lehet több helyre is be raknak dolgozni. De persze ez csak az én véleményem.

Természetesen hívtak minket vissza nyárra is!

Bevallom, nagyon izgultam, de belevágtam és mindenkinek csak ezt tudom javasolni! És ha az első hely nem jön össze, nem szabad feladni!

A Tiroli nélkül ez nem sikerült volna, maximálisan meg vagyok elégedve a szolgáltatással. Senki ne kételkedjen bennük!

Sok sikert mindenkinek!

Niki és Gábor véleménye / 2016. április 5.