József sikeresen helyezkedett el
masszőrként Ausztriában!

Sziasztok!

József véleménye / 2015. február 6.Ha valaki szeret spórolni, én igen. Ha valaki gyanakvó egy ügynökséggel szemben, én igen. 4 évvel ezelőtt részt vettem egy ismertetőn, meggyőző volt. Ott rögtön meggyőződhettem róla, hogyan működik, HOGY MŰKÖDIK a történet.

Úgy gondoltam én jobban tudom csinálni. Nos, egy darabig sikerült, azután egyre nehezebb lett önerőből eredményt elérni. Novemberben belevágtam, rengeteg infót és segítséget kaptam, amit ez úton is köszönök!

A számok: 3 hetet vártam, hogy pályáztassanak, 3 nap alatt több mint 400 visszajelzés jött, kb. 10 igenből kiválasztottam azt, ami nekem szimpatikus volt. Időrendben AZ ELSŐ 3 VÁLASZOLÓBÓL, 1 hét múlva interjú, hétfőn tenyérbe csaptunk becsületszóra, pénteken kezdtem. ÉLETEM LEGJOBB DÖNTÉSEINEK EGYIKE VOLT, hogy nem sajnáltam a pénzt, amibe a program került. Szeretnek, becsülik a munkám, és megfizetnek. 

G. József, Masszőr, Dunakeszi

József véleménye / 2015. február 6.