Horváth Tamás sikeresen helyezkedett el Ausztriában!

Horváth Tamás véleménye / 2010. május 17.Szia, Zsolt!

A véleményem teljes mértékben pozitív. Minden úgy volt, ahogy mondtátok! Valóban a kétkedés bennem is felmerült eleinte, hisz sok mindent lát, hall az ember. Éppen ezért tavaly ősz óta, mint egy ENSZ megfigyelő - :) - figyelemmel kísértem a tevékenységetek, olvastam hírleveleitek.

Ez év elején (2010) meghoztam a döntést: belevágok! Váltottunk pár levelet, majd átutaltam márciusban az összeget, és a megbeszélt időpontban elküldtétek a bemutatkozó levelemet. Ez április elsejére esett. Aznap korán felkeltem, hogy tudjam fogadni az érkező leveleket. Már kb. fél nyolc után "elindult az őrület", egyre, másra érkeztek a válaszok. Valóban a legtöbb elutasító, ám de udvarias hangvételű, ill. akadt olyan is kb. 80-100 között, akik a téli szezonban szeretnék felvenni velem a kapcsolatot.

Az első telefonhívás délelőtt kb. 11 körül jött, és mindjárt konkrét ajánlattal. Egy hajóra kellett volna menni, valaki helyett beugrani konyhai kisegítőként, méghozzá azonnal! Az idő rövid volta miatt nem vállaltam. Utána még két telefon, mindkettő Bécsből, ismerkedési célzattal.

Ez így ment egész héten, ezért amikor Ausztriába utaztam az első megbeszélésre, ott maradtam egy huzamosabb ideig, mert onnan könnyebb volt utazni a megbeszélésekre. Kétség kívül, ebben nagy segítség volt, hogy egy barátom ott él, tehát a szállás költséget meg tudtam spórolni.

Azt is be kell vallani, hogy a legtöbb munkaadó óvatos a magyarokkal, mert a munkavállalási engedély megszerzése nem oly egyszerű, ha szakirányú végzettség nélkül próbálkozik az ember. Egyébként a tapasztalat az, hogy onnan jeleznek többnyire vissza, ahol már dolgoztak magyarokkal, vagy jelenleg is vannak ott. Végül is sikerült, és ha minden jól megy, május végén kezdek a Seeeberghof-ban a Hochschwab hegységben.

Nagyjából 650-680 email érkezett, ebből 6 telefon, és 6-8 ajánlat e-mailben, ami konkrét. Ebből tudtam válogatni, alkudozni. Ami nagyon fontos!  A nyelv ismerete - és ezt nem lehet eleget hangsúlyozni -, hisz Ausztria különböző pontjairól érkeznek a megkeresések, így a nyelvjárás is eltérő. Oda kell figyelni a kommunikációnál!

A befizetett összegről: sajnos nem tudtam elmenni az állásfelkészítő tréningre, ezért a kedvezménnyel sem tudtam élni (korábban az állásfelkészítő tréningen résztvevőknek járt kedvezmény). Nem bántam meg, hisz azt kaptam a pénzemért, amit ígértetek a hírlevelekben, privát e-mailekben. Amikor meghoztam a döntést, hogy megpróbálom, akkor én ezt a pénzt valóban erre szántam, számolva azzal, hogy esetleg nem jön be, amire számítok. No, nem miattatok, hanem az életkorom (40), és a vendéglátóban szerzett minimális tapasztalatom miatt.

Mindenkit csak biztatni tudok, aki Ausztriában szeretne munkát vállalni, hogy vágjon bele, mert a kifizetett összeg megéri, megtérül. A szolgáltatás korrekt, a befizetés után sem maradsz magadra, hisz további tanácsokkal láttatok el, ill. kérdéseimre mindig választ kaptam.

Köszönök Mindent, üdvözlettel
Horváth Tamás

u.i.: és ne felejtsük a régi kínai közmondást - feltételezve, hogy elfogadjuk azt a tételt, hogy a bölcsesség Keletről származik: "Aki lép, nem marad egy helyben!"

tammaskatammaskatoo@gmail.com

Tamás budapesti, 1969-ben született és mindenen/mosogató szeretett volna lenni.