Eltűnt egy településnyi ember! – Ausztriába?

Eltűnt egy településnyi ember! – Ausztriába?

 

„Eltűnt egy településnyi ember!” – írja egy somogymegyei híreket megosztó portál.  „Egy mosonmagyaróvárnyi, azaz nagyjából 31 500 magyar keresett boldogulást tavaly Nyugat-Európában – Somogyra lefordítva ez azt jelenti, mintha Nagyatád, Marcali Fonyód és Csurgó szinte teljes lakossága kivándorolt volna.”

A Magyarországról külföldön szerencsétpróbálók legkedveltebb célpontjai: Ausztria, Németország és Nagy-Britannia.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint csak Somogy megyéből 500.000 munkavállaló indult útnak, mind hivatalosan – tehát a magyar egészségügyi rendszerből – kijelentkezve.

Az emberekben működnek a túlélési stratégiák, azaz, ha másutt jobb életkörülményeket remélnek, odaköltöznek

2014-ben felgyorsult a kivándorlás az országból, a külföldre költözés persze nem minden megyéből ugyanolyan arányú.

Az osztrák-magyar határ mentén megtalálható településekről minden hajnalban kígyózó autóhad indul meg, hogy a szokásos dugón átverekedve magát Ausztriában kezdje meg a munkanapot.

Ők azok, akik az ingázást választották…

Érdekel a határ menti munkavállalás? Most minden egy helyen:

Ausztriai munka ingázóként Pendlerként is megéri?

ausztria

 

Mivel az osztrák fizetések négyszer-ötször akkorák, mint idehaza, a munkakörülmények pedig általában szintén magasabb minőségűek, az agyelszívás megállíthatatlanul folytatódik idén is.

Egyre többen döntenek a szezonális munkavállalás mellett – nem csak a jobb életvitel és a magasabb bérek miatt, de a magyarországi közállapotok miatt is.

A múlt hónapban több sikeresen elhelyezkedett álláskeresőnkkel beszélgettünk tapasztalataikról, tanácsaikról és három dolgot emeltek ki:

  • Sok munkavállalót az otthon felvett hitelek törlesztői kényszerítettek arra, hogy Ausztriában nézzen magasabb bérek után.

A devizahitel vége!

  • Ausztriában megbecsülik a magyar munkaerőt, de meg is kell dolgozni ezért.

A felszolgáló Klára és párja a kint töltött szezonokban olyannyira megszerették Ausztriát, hogy ma már kint laknak és nem is tervezik a hazaköltözést.

Szerintük: „Ha jól dolgozol és szorgalmas vagy, akkor megbecsülik a munkádat és téged is.”

Van lehetőség az előrelépésre, amit Magyarországon sajnos nem tapasztalt.

Szakmailag nagyon sokat tanult Ausztriában és a referenciáinak köszönhetően – amiket minden korábbi munkáltatójától ügyesen elkért – könnyen talált egy nagyon jó éves munkát a párjával együtt.

Érdekel a teljes beszélgetés? Itt olvass tovább…

Nyelvtudás és elő-információ hiányában kellemetlen élményként is végződhet a kaland.

Mivel hatalmas a túljelentkezés, sajnos több esetben előfordult, hogy a kiutazás napján mondták vissza az állást.

Sok féleértés adódott már a próbamunkából is, így mindenképpen érdemes felkészülni a szezonra.

Ausztriában egy szakképzett vendéglátós, német nyelvtudással átlagosan 1700 Eurót keres meg havonta, úgy hogy nem kell se a szállásra, se az ellátásra plusz pénzt fordítania.

Ausztriában egy szakképzett vendéglátós, német nyelvtudással átlagosan 1700 Eurót keres meg

 

A legutóbbi felmérések azt is bebizonyították, hogy főként a fiataljaink mobilisak; ami már csak azért is probléma, mert a frissen végzett szakmunkásainkat és diplomásainkat így egyre gyorsuló ütemben veszítjük el.

Ez már most érezhető a magyar egészségügyben, szakképzett ápolóink és műszaki szakembereink is a Külföldöt részesítik előnyben.

Hogy mi lesz ennek a nagymértékű munkaerő-áramlásnak a vége, meglátjuk…

A Tiroli Álláskereső 2014-es adatai szerint az emigránsaink 30-45 év közötti, 6,3 százalékuk felsőfokú vendéglátós végzettséggel rendelkezik illetve 79% szakképesítés nélküli munkakörben talált állást.

Neked mi a véleményed a témáról? Írd meg nekünk kommentbe!

Kérdésed van az ausztriai munkával kapcsolatban?
Tedd fel nekünk itt!

2009 óta több, mint 244 sikeres álláskeresőnk véleménye itt, akik a Tiroli Állások Szezonális Programmal jutottak ki

Sisák Erika sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!2018. július 11.

Sisák Erika véleménye

"Először, amikor rátaláltam a szezonális programra nagyon megörültem, de aztán láttam, hogy mennyibe kerül. Ekkor merült fel bennem az, hogy mi van, ha befizetem az összeget és eltűnnek? Szerintem ez a mai világban sajnos teljesen normális első reakció. DE én mindenkinek csak ajánlom, merjetek belevágni! Teljesen megbízható pályáztató cég! Hihetetlenül segítőkész csapat, minden tájékoztatást megkaptam és tényleg minden úgy is lett, ahogy elmondták."