Ausztriai munka blog


A dresszkódról Ausztriában

A dresszkódról Ausztriában

A munkahelyen való helytállás több komponensből áll: természetesen jól kell teljesíteni, de legalább ugyanekkora hangsúlyt kap az is, hogyan jössz ki a munkatársakkal, és legfőképpen a főnököddel.

Nem is beszélve arról, hogy a munkahelyek kardinális kérdése a dresszkód, hogy milyen szerelést vehetsz föl az adott munkakörhöz – és ha képtelen vagy megfelelni ennek az elvárásnak, akkor nagyot koppanhatsz.

Ráadásul a blogunk olvasója, Te, egy másik társadalmi közegben igyekszel helytállni, és számodra ismeretlen elvárásoknak akarsz megfelelni.

Nyugodj meg!

Eláruljuk: Ausztriában minden munkahelyen külön tájékoztatnak, hogy a beosztásod szerint milyen ruhában kell a munkádat végezned.

De miért van ez így?

És hogy alakítják ezt a rendszert a generációs változások a cégcsoportokon belül?

Ha érdekel mindez, olvasd tovább a cikket, és mi elmesélünk neked néhány fontos dolgot és érdekességet a témával kapcsolatban!


A mesterséges intelligencia nem veheti el az ausztriai munkád

A mesterséges intelligencia nem veheti el az ausztriai munkád

Forrás: travelandleisure.com

Mesterséges intelligencia, androidok, negyedik ipari forradalom… ez a sok technológia tényleg arra való, hogy előbb-utóbb lecserélje az embereket, és elvegye azok munkáját?

Bár a hírekben folyamatosan arról lehet hallani, hogy egyes munkakörök el fognak tűnni, amint a robotok képesek lesznek elvégezni azokat, ezt ma még csak azért mondják, hogy az emberek figyelmét felkeltsék, de nem jelent valódi veszélyt.

A szállodai kisegítő munkák pedig olyan emberközeliek, hogy szinte lehetetlen lenne kiváltani bennük a mai munkaerőt – hisz egy vendég se érezné magát kényelemben akkor, hogyha nem lenne kihez fordulnia egy nem szokványos kérdésével.

A próbálkozások azonban megjelentek, és kis részfeladatok elvégzésére állítottak már robotot szolgálatba Ausztriában is.

Nézzük hát meg, hol tart ma a tudomány, miért nem kell aggódnod magad miatt!

Elég, ha te is élvezed a technológia fejlődését, figyelemmel kísérve az érdekességeket, annak tudatában, hogy mindig találhatsz majd magadnak ausztriai kisegítő munkát, ha szükséged van rá.


Bánj okosan a testeddel!

Bánj okosan a testeddel!

Ahhoz, hogy munkát találj Ausztriában, - mint azt már oly sokszor hangsúlyoztuk mi is - meg kell tanulnod a nyelv fortélyait.

Ez hatalmas előrelépés a sikeres munkavállalás felé, ugyanakkor korántsem jelent mindent!

Ha hiszed, ha nem, a testbeszéd az egyik legfontosabb dolog, amellyel az ember képes megnyerni a munkáltatók bizalmát.

Ebben a cikkben a viselkedéskultúrákról és mintázatokról tanulhatsz: megmutatjuk neked a magabiztos pályázók testbeszéd-titkait, amelyeket nem csak a munkavállalás kezdetén, hanem a munka során is kamatoztatni tud az ember.

Cikkünk második felében a vendégek legtipikusabbjait vázoljuk majd fel neked, hogy ne érhessen váratlanul semmilyen nehéz helyzet.


Miért nem baj, hogy Ausztriában minden drágább?

Miért nem baj, hogy Ausztriában minden drágább?

Hogyha arról beszélünk, hogy szeretnénk Ausztriában munkát vállalni, hisz ott sokkal magasabb már a minimálbér is a mi itthoni fizetésünknél, akkor a leggyakoribb ellenérv, amit hallhatunk, az az, hogy ott az árak is sokkal magasabbak.

Ezt természetesen nem is lehet megcáfolni, hisz valóban igaz, hogy egy fél kilós kenyér, amit itthon jellemzően 200, legfeljebb 300 Forintért megkapunk, ott 550-be kerülne – egy liter tejért 330, 10 darabos tojásért 800, egy kiló kicsontozott csirkemellért pedig 3200 Forintot is fizethetünk, ha csak az átlagokat vizsgáljuk.

Ezek elsőre soknak hallatszanak, de ugyanígy csábító az, hogy az ausztriai minimálbér egységesen, minden szektorban havi 1.200 €, azaz több mint 350.000 Forint.

Ezeket az adatokat önmagukban azonban nagyon nehéz lesz összehasonlítani: mik azok a kiadások, amikkel mindenképpen számolni kell, mi az, ami elkerülhető, és a legfontosabb kérdés: végül mennyire éri meg külföldön dolgozni?

Azt érezhetjük, hogy az a több tízezer magyar munkavállaló, aki Ausztriában dolgozik, valószínűleg nem tévedhet, és most végig is fogjuk nézni, hogy miért döntöttek ők okosan.

A cikkünkben a magyar árak számítása során mindenhol a 2018 áprilisának elején aktuális Euró – Forint árfolyam alapján számoltunk.


Menjek vagy maradjak? – a magyar munkavállaló dilemmája

Menjek vagy maradjak? – a magyar munkavállaló dilemmája

Forrás: nepszava.hu

Mit is akarok valójában?

Többen nőnek fel úgy, hogy valamelyik vagy mindkét szülője ingázik a határon túli munkahelye és az otthona közt.

Egy gyerek még nem gondol bele, hogy ezt miért is csinálja édesapja vagy édesanyja, csak örül, hogy a nap végén hazaér és jó esetben még beszélgethetnek lefekvés előtt.

Nem feltétlenül csak ilyen esetben, de idővel körvonalazódik a fejben, hogy a megélhetésért mi mindent kell bevállalnia egy szülőnek.

Abban egyetértünk, hogy mindenkinek a családtagjai és a saját jólétének a megteremtése lesz az első helyen, de nem mindegy, ezt hogyan éri el.

Mi a jobb, ha munkát vállalok kint kiváló jövedelemért, vagy megpróbálom az ambícióimat itthon megvalósítani?

Olvasd tovább és mérlegelj!


Elválni a családtól – mit vegyél figyelembe az indulás előtt?

Elválni a családtól – mit vegyél figyelembe az indulás előtt?

Forrás: mashable.com

Talán az egyik leggyakoribb indok, ami miatt egy magyar ember ausztriai munka után kezd el érdeklődni, az az, hogy a családjának megteremthessen mindent, amire szüksége van.

Sokan vágnak neki egyedülállóként egy külföldi szállodai kisegítő munkáknak, hogy lakásra, autóra gyűjtsenek, nyelvet tanuljanak, vagy tapasztalatot szerezzenek, de az nem hasonlítható ahhoz, mint mikor az embernek családja van, akik várják majd haza.

Ilyenkor ráadásul ott van az a cél is, hogy a családunk számára tudjunk pénzt félretenni, és Magyarországra visszatérve olyan dolgokat megvásárolni, amit amúgy nem engedhetnénk meg.

Aki ilyen döntés előtt áll, annak nagyon sok dolgot kell mérlegelnie: mennyi megtakarítást lehet szerezni a külföldön töltött idő alatt, megéri-e hónapokra elszakadni a férjtől, feleségtől, vagy a gyerekektől, és hogyan lehet erre felkészülni és felkészíteni őket.


A legjobb befektetés, ha saját magunkba fektetünk

A legjobb befektetés, ha saját magunkba fektetünk

Sok mai fiatal nem igazán tudja eldönteni, hogyan is kezdjen neki az életnek.

Kijönnek az egyetemről, vagy egyáltalán nem is mennek egyetemre, és máris szembesülhetnek a nagy kérdéssel: „Hogyan fogok megélni ezután?

Manapság már annyi diplomával rendelkező személy van jelen a munkavállalók között, hogy a hatalmas túlkínálat miatt egy egyetem elvégzése sem garantálja, hogy el tudunk helyezkedni.

Sokan kénytelen olyan munkát elvállalni, ami nem adja meg számukra a lehetőséget arra, hogy eleget keressenek.

Az elég alatt nem csak azt kell érteni, hogy fenntart valaki egy albérletet, és tud enni, meg ruházkodni.

Beletartozik az is, hogy gyűjteni kell arra, hogy előbb utóbb saját lakásunk, házunk legyen, vegyünk egy autót, és így tovább.

A hőn áhított cél, a saját egzisztencia kialakításához sokan hitelt vesznek fel, vagy olyan kompromisszumokat kötnek, amiket később maguk is megbánnak.

Pedig a legjobb befektetés mindig az, ha saját magunkra alapozunk, így rajtunk múlik a siker, és nem adjuk ki a gyeplőt a kezünkből.

De mi jelenthet megoldást egy pályakezdő, vagy még inkább életkezdő fiatal számára?


Közbiztonság Ausztriában

Közbiztonság Ausztriában

Hol az otthon?

Mielőtt arra adod a fejed, hogy tényleg jelentkezel a Tirolihoz, a kezedet tördeled, és próbálsz utána járni annak, mégis mire kell majd számítanod Ausztriában.

A böngésződ használod, beírsz mindenféle furcsa kulcsszót, nem is tudod, mely szavakat kellene használod ahhoz, hogy választ kapj a kérdéseidre.

Végül is csak jól összezavarod magad, és fogalmad sincsen arról, miket olvastál, biztos forrásokból nyerted-e a megszerzett tudást – aztán jelentkezel, bár bizonytalanul önmagadban és abban, hogy tényleg akarod-e ezt.

Persze a tirolisok minden kérdésedre tudják a választ, amikor fölteszed nekik őket, viszont azért örülnél neki, ha néhány dolog össze lenne gyűjtve az országról, hogy semmiképp se kelljen haboznod a döntés meghozatalakor.

Mi szeretnénk megkönnyíteni neked a procedúrát, így ebből a megfontolásból összeszedtünk neked pár lényeges információt.

Ebben a cikkben egy kardinális kérdésről, az osztrák közbiztonságról olvashatsz néhány hasznos tudnivalót.

Kalandra fel!


Tömegközlekedés Ausztriában

Tömegközlekedés Ausztriában

Ha azon töröd a fejed, hogy Ausztriában vállalsz munkát, akkor megnyugtatlak: nem vagy egyedül.

Sokszor eljátszik az ember a gondolattal, hogy milyen lenne külföldön dolgozni; még azok is hajlamosak erre, akik végül itthon maradnak.

Előtted viszont most a valóságban is adott a lehetőség, hogy megtedd ezt a lépést, és nyugat-európai színvonalú bérért dolgozz.

Ha Ausztriában állsz munkába, és nincs autód, akkor bárhova mész, a helyi tömegközlekedést kell használnod.

Az is lehet, hogy még nem tudod, hogyan jutsz ki Ausztriába.

Erre is adunk néhány tippet.

Ha rendelkezel interneteléréssel, például okostelefonon keresztül, akkor könnyű dolgod van.


Nyáron sincs megállás, ha jó álláslehetőségekről van szó

Nyáron sincs megállás, ha jó álláslehetőségekről van szó

Az idő egyre jobban kezd melegedni, és már itthon se ébredünk arra, hogy váratlanul leesett a hó az éjszaka.

De vajon ez azt jelenti, hogy elszalasztottad a lehetőséget az ausztriai munkavállalásra, és meg kell várnod a következő téli szezont?

Szerencsére ettől nem kell félnünk, hisz az ausztriai hotelekben nyáron sem áll meg az élet!

Ausztria kiváló éghajlatának hála nem csak a síelés csábíthatja az országba a turistákat, hanem a kellemes, nyári napokon is legalább ugyanannyi programot lehet szervezni.

A szállodák nyári szezonja ráadásul tovább is tart, mint a három legmelegebb hónap: a legtöbb szállás már tavasszal, áprilisban vagy májusban teljes kapacitással üzemel a kellemes időjárásnak köszönhetően, és a szeptemberi, októberi kellemes napokat is bőven még a fő turistaidőszakba sorolhatjuk.


Közlekedés Ausztriában – avagy hogyan vágj neki autóval az új kalandoknak?

Közlekedés Ausztriában – avagy hogyan vágj neki autóval az új kalandoknak?

Mikor az osztrák munkavállalás melletti érveket vesszük számba, a fizetés mellett a másik fő érv az ország közelsége.

De vajon mennyire lesz közel az a munkahely, amit végül kiválasztasz?

Ha Linz környékén találod meg a számodra ideális helyet, az Budapesttől több mint 400 km, és, ha a legtávolabbi pontot tekintjük az nagyjából ennek kétszerese, 800-900 km körüli.

És hát persze ezek nem nagy távolságok, de valahogy mégis át kell hidalnod őket ahhoz, hogy elkezdhess dolgozni.


Ki ne akarna a 2018-as nyári szezonban is akár 1.500.000 forintot keresni Ausztriában?

Ki ne akarna a 2018-as nyári szezonban is akár 1.500.000 forintot keresni Ausztriában?

Hamarosan startol a nyári szezon, a szállodák, hegyi panziók üzemeltetői pedig már most gőzerővel keresik az új munkatársakat, mint minden szezon kezdetekor.

Milyen szakemberek a legkapósabbak és mennyi pénzt kínálnak a munkaadók?

Már javában zajlik a munkaerő-toborzás Ausztriában.

 

Ezek legtöbbje hegyi hotelekbe, panziókba szól, ahová felszolgálót, szakácsot, takarítót, konyhai kisegítőt és szobaasszonyt keresnek a munkaadók.

Nagy a kereslet a kisegítő személyzetre az éttermek konyháiba: fekete és fehér mosogatás, valamint konyhai kisegítés, ami a legjobban megy.

Ezekhez a munkakörökhöz különösebb tapasztalat vagy iskolai végzettség sem szükséges, egyedül szorgalmas munka és jó hozzáállás.

Természetesen a német nyelv kommunikációs szintű ismerete alapfeltétel – minden munkakörnél.


[TESZT] Neked sikerülne a német nyelvű interjú ezzel a 10 kérdéssel?

[TESZT] Neked sikerülne a német nyelvű interjú ezzel a 10 kérdéssel?

 

Aki szorgalmasan olvassa a folyamatosan frissülő blogunkat, tudja, hogy a német nyelv ismerete az egyik előfeltétele a sikeres Ausztriai munkavállalásnak.

Előző cikkünkben Ivett kolléganőm az 5 legsikeresebb nyelvtanulási tippjét osztotta meg veled, én pedig most abban segítek neked, hogy ezt helyesen kihasználd a munkakeresésed során.

Naponta számos interjút csinálok álláskeresőkkel, akiknek ugyanaz a célja, mint Neked.

Viszont ezek közül több-kevesebb sikertelen, a német nyelv nem megfelelő használata miatt.

Mit értek ez alatt?


Önéletrajz-készítési szabályzat 2018-ban ausztriai munkavállalóknak

Önéletrajz

 

"Nincs második esély az első benyomás kialakítására"- Ez az idézet abszolút az önéletrajz témaköréhez passzol.

Íme, néhány ötletet, szabályt összeszedtem Neked, amit fontos betartani ahhoz, hogy garantáltan megnyerd magadnak a vágyott állást.

Ahhoz, hogy biztos munkát kapj Ausztriában, az első lépés, hogy készítesz Magadnak egy jó, sőt lenyűgöző önéletrajzot.

Hiszen le kell nyűgöznöd azt, aki éppen az önéletrajzod olvassa, hogy az akár 400 ember közül pontosan NEKED adja a munkát. Valóban jól olvasod, sokszor előfordul, hogy egy-egy pozícióra több százan jelentkeznek, ezért ragadj kesztyűt és üsd ki „ellenfeleid” a ringből!

Ezzel a cikkel szeretnél segíteni Neked, hogy választ kapj a kérdéseidre és a tisztázatlan pontokra.


Bemutatkozó levél készítési szabályzat 2018-ban, ausztriai munkavállalóknak - így győzd meg a munkaadót, hogy garantáltan Te kapd az állás!

Bemutatkozó levél

 

Következzen az ön-menedzselés: Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy biztos ausztriai munkát kapj.

Biztos Benned is felmerült már sok kérdés a bemutatkozó levéllel/motivációs levéllel kapcsolatban:

Hogyan kezdjem?

Milyen adatokat akar látni a munkaadó?

Milyen mintát használjak?

Mennyire legyen személyes?

Milyen hosszúnak kell lennie?

És még sok más kérdés.

Hidd el, ezeket a kérdéseket mindenki felteszi magában, mielőtt neki kezd egy ilyennek.

Persze nehéz pár mondatban belefoglalni a személyiséged, nem is ez a cél.

A cél az, hogy egy olyan kezdeti képet alakíts ki magadról, ami elég, hogy felhívjanak telefonon és megkapd a munkát.

Személyesen pedig, naná, hogy lenyűgözöl mindenkit, könnyen beilleszkedsz majd.

Tehát a titok: ...


Kényes téma: az ausztriai munkaszerződés

Ausztriai munkaszerződés

 

Mit is jelent Ausztriában a „munkaszerződés” – hazánkban oly komoly jelentéssel bíró – kifejezése?

Normális-e, ha nem rendelkezel ilyennel az osztrák munkavállalásod során?

Kinek a felelőssége, hogy a szerződés megírásra kerüljön?

Egyáltalán hogyan néz ki egy valódi munkaszerződés?


Kik a leggyakoribb ausztriai munkavállalók? Talán Te is köztük lehetsz!

Kik a leggyakoribb ausztriai munkavállalók? Talán Te is köztük lehetsz!

A Tiroli Álláskereső 2009 óta nagyon sok embernek segített állást találni, így már látjuk, hogy kik azok, akik a legtöbbször döntenek úgy, hogy Ausztriában akarnak gyűjteni egy könnyebb jövőhöz.

Legyen szó akár az egyetemről kilépő, életüket kezdő fiatalokról, vagy nyugdíjazás előtt álló, tapasztalt emberekről, mindenkinek lehet szüksége arra, hogy rövid idő alatt nagyobb megtakarítást tudjon előteremteni.

Az indokok mindig mások: van, aki lakást szeretne vásárolni, van, aki adósságot akar törleszteni, és van, aki egyszerűen csak szeretné, hogyha a munkájával végre olyan életet teremthetne meg magának, mint amit elképzel.

Az azonban mindannyijukban közös, hogy felismerték, a gondjaik megoldásában segíthet, hogyha német nyelvtudásukat kamatoztatva egy időre Ausztriában próbálnak szerencsét, és naponta átlagosan akár 10 ezer forintot is félre tudnak tenni.

Ha még nem tudod, hogy neked ez megoldást jelentene-e, vagy úgy érzed, hogy túl „ismeretlen”, „veszélyes” vizekre eveznél a külföldi munkával, akkor listánkban megmutatjuk neked, hogy kik azok, akiknek mi a leggyakrabban segítünk – ki tudja, talán találsz olyan embert, aki hasonló helyzetben volt, mint te.


Ausztria népe

Ausztria népe

Forrás: brauchtumskalender.ooe-volkskultur.at

Biztosan azért olvasod ezt a cikket, mert elgondolkodtál az ausztriai munkavállaláson.

A külföldi munkavállalás egyik sarkalatos pontja, hogy tudjuk, milyen is az ország, ahol dolgozunk.

Az ember eleinte óhatatlanul idegennek érzi magát az új közegben.

És, noha Ausztria itt van Magyarország szomszédságában, tagadhatatlanok a két ország közti különbségek.

Kicsit utánajártam Ausztria népességi összetételének és különleges, a miénktől eltérő népszokásainak.

Ezek megismerésével talán még indulás előtt közelebb kerül hozzád az ország és az ott élő nép.


Nagyon magas helyett magas – mit jelent a csökkenő családi pótlék?

Nagyon magas helyett magas – mit jelent a csökkenő családi pótlék?

Mire jár a családi pótlék?

Talán te se gondoltál még rá, amikor elkezdtél az ausztriai munkák után érdeklődni, de azon kívül, hogy egy igen jelentős fizetésre is szert teszel, a legtöbb olyan juttatásban is részesülsz, ami a magyarországi munkavállalás mellé is jár.

Ez azt jelenti, hogyha bejelentett munkahelyed van, és gyermekeddel közös háztartásban élsz, akkor jogosult lehetsz osztrák családi támogatást igényelni, még akkor is, ha a család lakcíme továbbra is magyarországi.

Ilyen esetben akár arról is lehet szó, hogy a munkád után a magyar és az osztrák állam családi pótlékja közti különbséget fogja neked kifizetni az osztrák Adóhatóság (Finanzamt) – a rendszer kellően rugalmas ahhoz, hogy ezt is megengedje.

A két ország juttatásai között pedig, mint ahogy a munkabéreknél láthattuk, van különbség: míg a magyar rendszerben jellemzően 12 és 17 ezer forint közti összeggel támogatják a családot, a gyerekek számától függően, Ausztriában a legalacsonyabb, 3 éves kor alatt járó pótlék is 114 eurót (nagyjából 35 ezer forint) jelent.


Ausztria – néhány friss információ a munkaerőpiacról

Ausztria – néhány friss információ a munkaerőpiacról

Gondolkodsz az ausztriai munkavállaláson?

Már voltál kint és visszatérnél egy szezonra?

Vagy egyelőre csak érdeklődsz és felméred a lehetőségeid?

Ebben a cikkben olvashatsz néhány információt az osztrák munkaerőpiac Európában elfoglalt helyéről.

Kezdjünk is bele!


Ausztriai ünnepnapok 2018-ban

Ausztriai ünnepnapok 2018-ban

A jóleső pihenést mindenki megérdemli

Bár a magyar munkavállalók a szabad álláshelyek és a magas fizetés reményében indulnak el Ausztriába, azért azt se tagadhatjuk, hogy néha jól esik egy-egy, a mindennapi rutin közé beiktatott pihenőnap.

Elvégre az ausztriai adventi vásárok se azért váltak olyan híressé, mert érdemes kihagyni őket!

Persze, hogyha a vendéglátásban helyezkedsz el, akkor nagy a valószínűsége, hogy az ünnepeket nem fogod tudni ugyanakkor megtartani, mint mások.

Ilyenkor ugyanis a több vendég miatt a szállodák általában nem tartanak szünnapot – ha mégis van rá lehetőség, akkor valószínűleg a saját szabadnapjaidból kell felhasználnod hozzá.

Ahhoz azonban, hogy megfelelően fel tudj készülni arra, hogy hogyan kell beosztani a szabadságaidat, és mikor lesz nagyobb szükség a segítségünkre, megéri átnézni, hogy milyen ünnep- és munkaszüneti napok lesznek 2018-ban Ausztriában.

Az ausztriai munkaszüneti napokkal már korábban is foglalkoztunk, és összefoglaltuk, hogy mire kell odafigyelni egy munkavállalás során, milyen törvényi szabályozások vannak és mit érdemes tudni az ünnepnapokról.

Ez a téma azonban újra és újra időszerűvé válik, és a legjobb, ha minden évben az aktuális naptárt magad előtt tartva tudsz gondolkozni.


Hochdeutsch vagy Mundart, hogy is van ez?

Külföldi munkavállalás nyelvtudás nélkül?

Külföldi munkavállalás nyelvtudás nélkül?

Számtalan alkalommal hangsúlyoztuk már, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen ahhoz, hogy külföldön munkát tudj vállalni.

Ez így igaz, hiszen, ha nem beszélsz németül, – igen, németül, mivel Ausztriában szeretnél dolgozni – szinte lehetetlenné válik a külföldi munkavállalás.

Gondolj csak bele!

Ha nem beszéled a nyelvet, nem fogod érteni, hogy a munkáltató milyen utasításokat ad, nem tudod, mi van a szerződésben, amit alá kell írni, és ha esetleg valami baj történik, nem tudod hova és kihez fordulj, nem tudod elmagyarázni a problémádat sem.


Adó visszatérítés – szeretnél akár plusz egy havi bérrel gazdagabb lenni évente?

Adó visszatérítés – szeretnél akár plusz egy havi bérrel gazdagabb lenni évente?

Aki Ausztriában dolgozott már legalább egy szezont, biztosan hallott az adó visszatérítésről, viszont hogy pontosan mikor és miért lehet ezt igénybe venni, azt kevesen tudják!

Arról már nem is beszélve, hogy a bürokrácia útvesztőjében milyen könnyű eltévedni, pláne akkor, ha idegen nyelven kell, egy másik ország szabályai, törvényei szerint intézkednünk…

Következő cikkünkben egy kis áttekintést szeretnék adni nektek a hogyanokról és miértekről ebben a témakörben.

Továbbá szeretnék felajánlani egy nagyszerű lehetőséget Neked, amivel nem csak megkönnyítjük az ügyintézésedet, terhet veszünk le a válladról, de akár több száz euróval is gazdagabbá tehetünk évente!

Gondoltad például, hogy igényelhetsz vissza adót azért, mert Ausztriában dolgozol és a gyerkőcöd itthon a menzán étkezik az iskolában vagy az óvodában?

És azt tudtad, hogy ha nyelvet tanulsz, vagy bármilyen a munkádhoz kapcsolódó képezésen veszel részt, és a számlát elteszed, az szintén csökkentheti az adóalapodat?

Új szakértői partnereink beszámoltak olyan sikerekről, mely esetben 1250 €- s havi nettó bér esetén 1500 €- t sikerült az osztrák államtól visszaszerezniük ügyfelüknek egy évre!

Amennyiben neked is jól jönne plusz egy havi bér, olvass tovább!


Osztrák népviselet – hétköznapokban és a munkában

Osztrák népviselet – hétköznapokban és a munkában

Azon kívül, hogy mindenképp bővül a tudásod, ha ezt a cikket elolvasod, szeretném azt is, hogy már most megismerkedj az osztrák szokásokkal, tradíciókkal.

Az osztrák vendéglátóipart nézve nem újdonság, ha a pincérek, recepciósok, vagy bárki, aki találkozik a vendégekkel, osztrák népviseletbe van öltözve.

Nem csak a vendégek miatt veszik fel ezeket a ruhadarabokat, hanem az ország és annak hagyományai miatt is, így mutatva, hogy büszkék ezekre és tisztelik a szokásokat.

Ausztriában a mai napig nagy kultusza van a népviseletnek, az se szokatlan látvány, ha egy hétköznapi outfitként használják a Dirndl-t vagy a Lederhose-t.

Már-már az számít furcsának, ha egy tipikus osztrák vendéglőbe betérve, nincs olyan a személyzet között, aki ne viselne népi ruhadarabot.

Mivel a turizmusnak egy főága a vendéglátóipar, ezért nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a kiszolgálás formája is megfelelő legyen.

És ehhez hozzátartozik az is, hogy a pincérek, szobalányok, recepciósok osztrák népviseletben találkoznak a vendégekkel, ezzel is idézve a hagyományokat.

Ez Ausztriában nagyjából akkora kuriózum a népviselet a vendéglátásban, mint nálunk a Gulyásleves.


A tökéletes munkaerő jellemzői – hogyan tartsd meg az állásod?

A tökéletes munkaerő jellemzői – hogyan tartsd meg az állásod?

Amikor el szeretnénk nyerni egy állást, legtöbben minden erőnkkel az álláskeresésre koncentrálunk.

Bújjuk az álláshirdetéseket, küldjük a jelentkezésünket, csinosítjuk az önéletrajzunk és bemutatkozó levelünket, izgulunk a telefonos és személyes interjúk után, és nyugtalanul várjuk a visszajelzést az ígért határidőig.

De ahogy a párkapcsolatban is szokták mondani, az állást sem csak megszerezni kell tudni, hanem meg is kell tartani!

Ehhez pedig be kell bizonyítanunk, hogy jó munkaerő vagyunk: alkalmasak a pozíció betöltésére, mi több, a legalkalmasabbak!

Ehhez nem árt tisztában lenned a pozícióhoz tartozó elvárásokkal, és a munkaadók ideális alkalmazottról alkotott általános képével.


Jó tudni: Ünnepnapok Ausztriában

Jó tudni: Ünnepnapok Ausztriában

Tudtad, hogy a legtöbb állami ünnepnapot és fizetett szabadságot többek közt Ausztriában élvezhetik a dolgozók?

A 13 ünnephez legalább 25 nap szabadság jár minden munkavállalónak.

Éppen ezért szokták Ausztriát a munkaszüneti nappá nyilvánított vallási ünnepek európai királyának nevezni.

Bizony…még egy jó érv ahhoz, hogy Te is nekivágj Ausztriának, ha még nem tetted!

Magyarországhoz hasonlítva, létezik náluk is nemzeti, de ettől függetlenül is túlsúlyban vannak a vallási ünnepek.

Több mint tízet is megtartanak, abból viszont pirosbetűs nemzeti ünnepük csak egy van, a függetlenség és az 1955-ös alkotmány kihirdetésének a napja, október 26.

Míg keletre inkább a történelmi események a jellemzőek, nyugaton gyakoribbak a vallási ünnepek.

Ausztria katolikus nemzet, ezért többnyire a kereszténységhez köthető ünneppel rendelkezik, viszont sok esetben lokális ünnepként tartják számon ezeket… azt szokás mondani, hogy a szövetségi államberendezkedés miatt.

Az osztrákok egyértelműen fontosnak tartják az ünnepeiket, tisztelik a vallásukat és az ehhez tartozó hagyományokat, ezért ezt az országba érkező külföldieknek is tiszteletben kell tartaniuk!


Történelem óra – Ausztria

Történelem óra – Ausztria

Bizonyára Te is szeretnél jó pontot szerezni a leendőbeli munkaadódnál vagy akár szimplán tájékozott lenni mielőtt kimész Ausztriába, akár dolgozni, akár üdülni.

Ezúttal nem csak munkavállalóknak szól ez a cikk…

Kirándulóknak, érdeklődőknek, tanulni vágyóknak.

Lépjünk vissza pár évet, mintha egy történelem órán vennél részt.

Ausztriának 9 tartománya van ugyebár. Burgenland (Felsőőrvidék), Kärnten (Karintia), Niederösterreich (Alsó-Ausztria), Oberösterreich (Felső-Ausztria), Salzburger Land (Salzburg), Steiermark (Stájerország), Tirol, Voralberg és Wien (Bécs).

Ezekre lebontva fogok most pár érdekességet, hasznos tudnivalót írni Neked, Ausztria tartományainak történelméről.


„Nem csak a húsz éveseké a világ!” – ausztriai munkavállalás 55 éves kor felett

„Nem csak a húsz éveseké a világ!” – ausztriai munkavállalás 55 éves kor felett

 

A vendéglátóipar jó fizikumot, nagy teherbírást és kitartást igényel, legyen szó mosogató, konyhai kisegítő, szobalány, szakács vagy felszolgáló pozícióról.

Ha valaki Ausztriában szeretne benne dolgozni, akkor még németül is tudnia kell legalább alap szinten.

Ennyi feltétel mellett hátrányt okoz, ha egy jelentkező 55 év feletti?

Van esély ilyen korban elhelyezkedni, esetleg feljebb lépni a ranglétrán?

Éri-e megkülönböztetés a hatvan év körüli magyar munkavállalókat Ausztriában?

Öt 55-65 év közötti pályázónk mesélt sokszínű tapasztalatáról.


Kávézás kultúrája – Célkeresztben: Bécs

Kávézás kultúrája – Célkeresztben: Bécs

 

Bécsben, több mint 1100 különféle kávézó van, közel 1000 eszpresszó bár, és több mint 200 kávézó-cukrászda.

A bécsi kávéházi hagyomány egy olyan tipikus gasztronómiai, bécsi intézmény, amely most is fontos részét képezi a bécsi kultúrának.

A bécsi kávéházi kultúra 2011 óta tartozik az UNESCO szellemi kulturális örökségéhez.

A bécsi kávéházak különböznek a többitől, mert a vendég, aki csak egy kávét rendelt, órákon át az asztalnál ülve és az újságokat olvasgatva maradhat.

Ez az a hely, ahol találkozik az ember a barátokkal és ismerősökkel, és így az üzleti találkozók, vagy természetesen randevúk megfelelő helye is lehet.

A 19. század végén és a 20. század elején a főbb irodalmi személyek az ország különböző kávéházait használták nem csak eszmecserére, hanem közvetlenül az írásra is, ez az úgynevezett „Kávéházi irodalom”.


Ausztriai munkavállalás háziállattal, sikeres pályázóink tapasztalata alapján

Ausztriai munkavállalás háziállattal, sikeres pályázóink tapasztalata alapján

 

Az ausztriai munkavállalást fontolgatókban gyakran felmerül a kérdés, vajon ha már hónapokig távol kell lenniük a családjuktól, barátaiktól, megszokott környezetüktől, legalább kedvenc kiscicájuk vagy kiskutyájuk elkísérheti-e őket külföldi távollétükre.

Európa egyre nyitottabbá válik a kisállatokra, lépten-nyomon táskában ücsörgő kiskutyákba, vagy extrémebb esetben pórázon sétáltatott kaméleonokba botlunk, de mi a helyzet az osztrák szállodákkal?

Konkrét példákon keresztül mutatjuk be most, hogy pályázóink milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, hogy hogyan viszonyul az osztrák vendéglátás a dolgozók háziállataihoz és milyen hasznos tippekkel szolgálhatunk, hogy biztosan ne kelljen itthon hagynod kedvencedet!


Osztrák idegenforgalom kisokos – a munkavállaláshoz fontos tudnivalók az ausztriai vendéglátóiparról

Osztrák idegenforgalom kisokos – a munkavállaláshoz fontos tudnivalók az ausztriai vendéglátóiparról

 

Azt hiszem, nem árulunk el nagy titkot, ha azt írjuk, hogy a külföldön dolgozó magyarok több mint fele a vendéglátásban keresi meg a kenyerét.

Ausztria mind a téli, mind a nyári idegenforgalomnak sokat tud nyújtani: termálfürdők, golfpályák, téli sport helyek, tavak és hegyek a sportért lelkesedők és a kikapcsolódást keresők céljai.

Ehhez viszont a vendéglátó egységeknek olyan személyzettel kell rendelkezniük, akik mind a plusz szolgáltatásokat, mind az alapvető ellátást biztosítani tudja vendégei számára.


A tökéletes álláskereső 8 ismérve – belőled melyik hiányzik a sikerhez?

A tökéletes álláskereső 8 ismérve – belőled melyik hiányzik a sikerhez?

 

Mindig, mikor van pár szabad órád, elküldöd az önéletrajzod meghirdetett pozíciókra, de semmi válasz.

Utána olvastál, hogy mire kell figyelni a jelentkezéskor, próbálsz kitűnni a tömegből, de nem sikerül.

Csökken a lelkesedésed, kezded feladni és lassan lemondasz az álmodról, hogy Ausztriában fogsz dolgozni.

Ha csak egy kicsit is igaz rád valamelyik állítás, olvasd el az összefoglalómat, és a végére tudni fogod, mit és hogyan kell tenned ahhoz, hogy téged válasszanak az osztrák munkaadók!

De mielőtt belevágnánk, engedd meg, hogy bemutatkozzak, hogy ne gondolhasd azt, tapasztalat nélkül csak a levegőbe beszélek.


[AKTUÁLIS] Ez várható a 2016-os nyári szezonban, Ausztriában

[AKTUÁLIS] Ez várható a 2016-os nyári szezonban, Ausztriában

 

A migránsok érkezése után, Werner Faymann osztrák kancellár februári kijelentése keltett hatalmas pánikot, mely szerint korlátoznák a kelet-európai munkaerő Ausztriába való beáramlását.

A téli szezon véget ért a korai, márciusi húsvéttal, a szezonmunkások már szálingóznak haza jól megérdemelt pihenőjükre, és ezzel egy időben a munkáltatók keresik az új alkalmazottakat a megüresedett, vagy újonnan felmerült vendéglátóipari pozíciókra.

De érdemes a továbbiakban is Ausztriában gondolkodni?

Megváltozik a több 10.000 kint dolgozó magyar helyzete?

Mi a helyzet a migránsokkal?

Mikor is van a nyári szezon?

Szükség van Ausztriában még munkaerőre?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálunk kielégítő választ nyújtani az alábbiakban, hogy eloszlassuk a kétségeket és felkészülten érhesd el a célod: egy jól fizető ausztriai állást!


33 tipp, hogy gondtalan legyen az ausztriai munkavállalásod

33 tipp, hogy gondtalan legyen az ausztriai munkavállalásod

 

Szeretnél Ausztriában dolgozni?

Szeretnél sokat keresni?

Tudsz németül?

Ha minden kérdésre igen a válaszod, akkor jó hírem van: lehetőségek tárháza hever a lábad előtt!


Mik azok, amiknek a szerződésben „nem kell” szerepelniük

Mik azok, amiknek a szerződésben „nem kell” szerepelniük

 

Lépjünk túl azon, hogy a szerződés a kezedben van, tudod, mennyit fogsz keresni és azt is tudod, hogy biztosan lesz szállásod és ellátásod.

Ám ezen felül több olyan dolog van, amire mindenképp érdemes rákérdezned, mert egy kollektívszerződésben nem feltétlen kell szerepelnie.


Neked jár az akár 1000 Euro fölötti nyugdíj Ausztriában?

Neked jár az akár 1000 Euro fölötti nyugdíj Ausztriában?

 

Hogyan képzeled el az idős korodat?

Gondolkodtál már ezen?

Mindenki előtt ott van a kép, ahogyan tisztességben megöregedve, gondtalan boldogsággal viszi unokáit az állatkertbe vagy a játszótérre.

Egy keményen végigdolgozott élet munkájának gyümölcse ez, elégtétel, magasztos cél, amiért az ember azt érzi, megérte a sok, családunktól elvett idő, munkára fordított nap, óra, évtized.

És most képzeld magad elé, hogy 70 éves korodban felkelsz reggel 6 órakor, megiszod a kávédat, már elfáradt, nehéz lábaidra felhúzod a cipőt, és elindulsz dolgozni.

Igen, dolgozni, jól olvasod!

Tudtad, hogy a Nyugdíjbiztosítási alap jelentése szerint, a magyar nyugdíjrendszer 2040-ig képes fennállni?


Ausztria 10 legszebb kirándulóhelye

Ausztria 10 legszebb kirándulóhelye

 

Magyar munkaerő Ausztriában

Statisztikák szerint körülbelül 233.000 kelet-európai munkavállaló dolgozik Ausztriában.

Ausztria síterületein egyre több magyar szót hallhatunk, gyakran találkozhatunk magyarul beszélő dolgozókkal.

A kelet-európai vendégmunkások, köztük a magyarok száma 2010 óta megduplázódott.

2013 óta a magyarok teszik ki a vendégmunkások többségét.

Tavaly mintegy 71.000 magyar anyanyelvű munkavállaló dolgozott Ausztriában.


5+1 lépés, ami segít a német nyelv tanulásában

5+1 lépés, ami segít a német nyelv tanulásában

 

Olvass tovább, és meglátod, hogy igazam van!

Létezik olyan, hogy egy nyelv nehéz?

Ki és hogyan dönti el, hogy mi a nehéz?

Mindenkinek más és más a könnyű, a nehéz, a jó, a rossz.

Ki dönti ezt el?

Sokan fordulnak hozzánk azzal a kéréssel, hogy segítsünk nekik munkát találni Ausztriában, viszont a nyelvet nem, vagy nem eléggé beszélik.

Amikor pedig sajnos közölnünk kell, hogy alapszintű kommunikációs német nyelvtudás nélkül ez nem megy, akkor nagy a sértődés, illetve az elkeseredettség.

De nézzük a dolgokat racionálisan.


6 Tiroli siker sztori – a tiéd mikor kezdődik el?

6 Tiroli siker sztori – a tiéd mikor kezdődik el?

 

Hat olyan pályázónkat kérdeztük meg tapasztalataikról, akiknek több évvel ezelőtt segítettünk, és akik azóta számos előnyét és árnyoldalát tapasztalták meg a vendéglátós szezonmunkáknak.

Más pozícióban dolgoztak, és más életúton járnak, de egy valami közös bennük: mi adtuk meg a kezdő lökést ahhoz, hogy megvalósítsák álmaikat!

Immáron nyolc éve foglalkozunk pályáztatással és ez idő alatt közel 1000 álláskeresőnek segítettünk az ausztriai munkavállalásban.

Pályázóinkkal a munkába állásukat követően is tartjuk a kapcsolatot, hiszen a friss, egyéni esetekből lehet a legtöbbet tanulni, és az új jelentkezők sok féle kérdést tesznek fel nekünk, mielőtt belevágnának…

Olvasd el a történeteiket, hogy képbe kerülj és fogadd meg a legfontosabb tanácsaikat, amiket összegyűjtöttünk neked!


BOTRÁNY: Ausztriában a próbaidő alatt rúgják ki a magyarokat

BOTRÁNY: Ausztriában a próbaidő alatt rúgják ki a magyarokat

 

Mi van akkor, ha az ember fia egyik napról a másikra a hóra kerül?

Volt munka, nincs munka?

Annyi a jól fizető ausztriai állásnak…

Nem könnyű kérdés, az biztos.

Nem egyedi eset, hogy megtörténik a baj.

Hiába végzed jól a munkád. Van, hogy nem rajtad múlik.

Visszajön a régi kolléga, akinek a helyére vettek fel, vagy a főnököd egy igen kedves ismerőse pályázik a helyedre, de az is lehet, hogy csak taktikázik a munkáltató.

Az ilyet kiszűrni sajnos nagyon nehéz, jó emberismeret és több éves tapasztalat szükséges.

És így is van, hogy belesétálsz…


2015 legromantikusabb Adventi vásárjai Ausztriában

 

November végén nem csak az alpesi hotelek, de az Adventi vásárok is megnyitnak.

Elkezdődik a Karácsonyi készülődés; mindenhol fahéj, forralt bor és puncs illata terjeng.

Nem csak Te, de az utcák is romantikus állapotba kerülnek.

A korai sötétedés már nem is esik olyan rosszul, mert tudod, az ünnepi fények meghitté varázsolják a hideg tereket.

Ausztria híres az Adventi vásárjairól, szinte minden nagyobb településen kisebb-nagyobb forgatag hömpölyög a csillogóbbnál csillogóbb kirakodóvásárok standjai előtt.

Ha már kint dolgozol Ausztriában, akkor a szabadnapjaidat érdemes úgy tervezned, hogy jusson idő legalább egy ilyen vásáros programra. Ha másért nem is, de a remek hangulatért megéri.

Ha pedig még csak fontolgatod a munkavállalást, kihagyhatatlan lehetőség, hiszen nem csak a nyelvet gyakorolhatod, de ismerkedhetsz a kultúrával, ízekkel, szagokkal is.

De hova érdemes mindenképpen elnézned?

Tartományonként összeszedtük Ausztria legromantikusabb Adventi vásárjait, amiket ne hagyj ki 2015-ben!


Mi az, ami miatt nem sikerül az ausztriai munka?

Mi az, ami miatt nem sikerül az ausztriai munka?

 

Egyszer egy fiatal nő kijelentette, ő lesz a következő Oprah Winfrey, mire Oprah odafordult: „Ezt felejtsd el!”

Majd elmagyarázta, hogy minden embernek meg kell találnia a saját útját, és azt kell követnie.

Hozzátette, hogy a sikeres emberek mindig tudják, mi életük legfőbb célja, és mindig ez lebeg a szemük előtt.


Ausztria rá van utalva a magyar munkavállalókra

Ausztria rá van utalva a magyar munkavállalókra

 

Ausztriában némiképp fellélegeztek a szállodaüzemeltetők, hiszen a tél beköszöntött, megmentve ezáltal az idei téli szezont.

A naivok jogosan feltételezhetik, hogy így már semmi sem állhat a síparadicsomok útjába és zavartalanul megkezdődhet a 2015/2016-os szezon…

Csupán egy probléma van…


Ausztria legjobb éttermei

Hogy mi alapján kerülhet fel egy étterem a leg-ek listájára, azt sok minden befolyásolhatja.

Ausztria legjobb éttermei

 

Egyértelműen döntő szerepet játszik, maga az étel és italkínálat - hogy milyen maga a séf és az ételekhez kapcsolódó háttértörténet.

Ha ez a két dolog összhangban van, már megalapozott a siker!

A második legfontosabb értékelési szempont általában maga a kiszolgálás szokott lenni: hogyan is kapod meg azt az ínycsiklandozó marhasültet – mosolyogva és a megfelelő oldalról bekínálva vagy hányavetin negyven perces kiéheztetés után.

Nem mindegy!


NEKED is jár az osztrák családipótlék!

Családipótlék

 

Azok a magyar családok, ahol akár csak az egyik szülő kint bejelentett munkavállaló, jogosultak az osztrák gyermektámogatási rendszert igénybe venni, és ebben az esetben a két állam juttatásaink különbségeit az osztrák állam átvállalja.

Ha Te Ausztriában legálisan dolgozol, akkor a párod és gyermeke(i)d ugyanúgy jogosultak vagytok ugyanazon ellátásra, mint az osztrákok.


Te tudod már mindezt, a jövendőbeli munkaadóidról?

Ausztriai munkaadó

 

Tessék, puszi, prézli, kukorica.

Mi a közös ezekben a szavakban és főleg, hogyan köthetőek az osztrákokhoz?

Olvass tovább és megkapod a választ!

Több sztereotípia is kering az osztrákokról, hogy hűvös, nem túl kedves nép, de olyat is hallani, hogy nagyon kedvesek, korrektek és segítőkészek.

Mi akkor most az igazság?

Rántsuk le a leplet most, és nézzük, mit kell biztosan tudnod, ha osztrák munkaadónál fogsz dolgozni.


Szabadnap

Ausztriai fényképezés

 

Mi az, amit még a kiutazástól és munkába állástól is jobban vársz? Persze, hogy a szabadnap! Már talán azután elkezded tervezgetni, hogy beilleszkedtél és megszoktad az új környezetet.  Várod már, hogy kicsit pihenj? Kipihend az elmúlt hetek fáradalmait?

Ezzel mindenki így van, érthető, hogy alig várod, hogy lazíthass annyi ledolgozott munkaóra után.  A matekos részéről, és mindenről, amit tudnod kell a szabadságról már leírtuk Neked egy másik cikkünkben, itt tudod elolvasni.

Most arról szeretnénk néhány szót szólni, hogy hogyan tudod hasznosan és jól eltölteni a szabadságodat. Mert persze fontos az is, hogy sokáig aludj, és ne csinálj semmit, de az aktív pihenés nem elhanyagolandó.

Gyűjts minél több élményt, járd be a környéket, fedezz fel minden kis zugot! Az a jó, ha minél költséghatékonyabban tervezed meg a szabadnapokat is, mert akkor szórakozol is, de a félretett pénzed sem fogyatkozik meg. Ezért inkább használj tömegközlekedést, sétálj, túrázz!


Miért nem ciki kisegítő munkát végezni?!

Kisegítő munka

 

El sem tudom képzelni, mikor jutottunk el odáig, hogy a saját kezünkkel alkotott munka, már nem akkora érték, csak és kizárólag a szellemi munkát nézik valamibe.

Sajnos Magyarországon még mindig az a felfogás, hogy, ha valaki kisegítő munkát végez, az ciki.

Nekem az a személyes véleményem, hogy ez igen szűklátókörűségre utal.

Nem feltétlen az intelligencia – lexikális tudást mutatja meg, hogy éppen milyen munkát talál valaki, vagy hol tud elhelyezkedni, tekintve a jelen gazdasági helyzetet.

Amíg a főiskolák, egyetemek ontják magukból a friss diplomásokat, akik persze szintén nehezen helyezkednek el, addig eltűnnek azok a szakmák, amikre egyre nagyobb szükség van, hiszen hiány van belőlük.

A jó szakácsok, cukrászok, pincérek, ácsok, asztalosok és sorolhatnám még.

Miért van az, hogy Magyarországon különbséget teszünk munka és munka között?

Előítéletes kijelentésnek érzem, hogy a kisegítő munka alantas.

Otthon szoktál főzni?

Megpucolod a zöldséget, előkészíted a hozzávalókat?

Utána elmosogatsz?

Rendbe teszed a konyhádat?


„… elindultam egy hátizsákkal és 5 egész német mondattal Ausztriába!”

Elindultam Ausztriába

 

Rengetegen kérdezik tőlünk, hogy ahhoz, hogy valaki kimenjen mosogatni, vagy takarítani, miért kell német nyelvtudás mondván: „a szomszéd nő is kint dolgozik, és nem beszéli a nyelvet.”

Nos, abban biztos vagyok, hogy nem ez a hölgy a szomszédjuk, akitől most egy történetet szeretnék megosztani Veled, mert ha ő lenne, biztosan nem így vélekednének.

Igenis fontos a német nyelvtudás ahhoz, hogy megértesd magad, a körülötted élőkkel és főleg a munkaadóddal, hiszen mi van akkor, ha ez nem történik meg?

Szerinted mennyi ideig tart neki, kihasználni Téged?

Persze ez nem szép dolog, - miért kell ilyet csinálni olyannal, aki nem beszéli az adott nyelvet -, de ettől függetlenül, hogy senkiről nem feltételezünk rosszat, ne legyünk naivak.

Ilyen sajnos megtörténik.

Biztos te is hallottál már olyanról, hogy nem fizettek ki valakit a próbamunka végén, vagy a ledolgozott túlórapénzt nem kapta meg, vagy csak szimplán kevesebb bért kapott a megbeszéltnél.

Mit tud tenni valaki, aki nem beszél németül egy osztrák munkaadóval szemben?


Éves állás akár egy karnyújtásnyira!

Éves állás akár egy karnyújtásnyira!

 

Szeretnék most pár nagyon pozitív példát leírni Neked.

Olyan pályázók eseteit, amikről lehet nem is tudsz.

Szerencsére, több pályázónk is van, aki visszatér hozzánk, többször kéri a segítségünket.

Természetesen mi ilyenkor ezer örömmel segítünk.

Illetve elég sokszor halljuk, hogy éves állásban gondolkozik valaki, mi a megoldás erre?

Hogyan tudunk segíteni?

Miért tér vissza valaki és milyen előnyökkel jár, ha valaki „visszatérő”?

Biztosan Benned is sok kérdés felmerül, mikor a külföldi munkavállalásra gondolsz, ezért szeretném, hogy minél tisztább képet kapj a kinti lehetőségekről.


Töltsétek együtt a szabadnapokat! – Tippek (nem csak) pároknak

Töltsétek együtt a szabadnapokat! – Tippek (nem csak) pároknak

 

Szerencsére sok jelentkezőnk van, akik párban szeretnének kimenni, mert a mondás igaz, „párosan szép az élet”.

Ez így első elgondolásra jól is hangzik, sőt az is.

A párok szemszögéből.

De néha muszáj a munkaadó szemével is látnunk a dolgokat.

Megéri-e neki párokat alkalmazni?

Illetve mi van akkor, ha a párok nem is „párok”, hanem barátok, családtagok?

Akkor is működik a dolog?


841 sikeres pályázat – Most rajtad a sor!

841 sikeres pályázat

 

Cégünk 2007 óta foglalkozik nap, mint nap azzal, hogy azoknak az Álláskeresőknek segít, akik külföldön, egészen pontosan Ausztria vagy Dél-Tirol területén szeretnék megcsinálni a szerencséjüket.

Bizony 7 év alatt már sok mindent tapasztaltunk.

Sokat tanultunk álláskeresőinktől és álláskeresőinkről.

Így minden nappal egyre több tapasztalattal segítünk azoknak, akik elhatározták: „Most kimegyek külföldre dolgozni!”

2008-tól ez idáig 248.371 fő keresett meg minket, hogy szeretne Ausztriában dolgozni.

Sajnos alacsony számban tudtak németül annyira, hogy beültethessük Tiroli gyorskatapultunkba és szemvillanás alatt kapcsolatba léptethessük az osztrák szállodatulajdonosokkal.

Így 841 embernek sikeresen hozzájárultunk az elhelyezkedéséhez!

Reméljük, Te leszel a 842-ik!


Ausztria legszebb szállodái 2015-ben

Ausztriában közel 10.000 szálláshely várja az évről-évre egyre nagyobb tömegben érkező vendégeket.

A hotelek többsége a téli szezonban bonyolítja le éves vendégforgalma legnagyobb részét, természetesen Ausztria ennek kedvező alpesi időjárására való tekintettel.

Ausztria legszebb szállodái 2015-ben

 

A verseny nem csak a munkaerőpiacon jelent meg, de a hotelek rivalizálásban is: nem mindegy ki mekkora szeletet kap abból a bizonyos tortából.


Magas fizetések és kemény követelmények várnak Ausztriában

Jó, ha elengeded azt az elnagyolt állítást, miszerint „Ausztriában még a kerítés is kolbászból van”.

Ez sajnos már a mondás megalkotásakor sem állta meg a helyét, nem hogy az elmúlt időkben.

Tény, hogy Ausztriában akár 5x annyi pénzt is kereshetsz, mint itthon, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ezért keményen meg kell dolgozni.

Nyilván nem azért fizetnek az osztrák munkáltatók, hogy gyönyörködj az alpesi tájban…

Magas fizetések és kemény követelmények várnak Ausztriában

 

A 2015-ös téli szezonmunka is fantasztikus lesz Ausztriában!

A 2015-ös téli szezonmunka is fantasztikus lesz Ausztriában!

 

Az egyik osztrák időjárás előrejelző honlapon, szeptember közepén már arról lehet olvasni, hogy masszív hidegfront érte el Ausztriát.

A legtöbb tartományban esik és 10 fok körüli az átlaghőmérséklet.

A vendéglátósok és szezonális munkavállalók nagy örömére pedig 1100 méter felett elkezdett havazni is.

Az előrejelzések szerint a hűvös idő tartós marad és a tél fokozatosan beköszönt.


Ausztria fellélegezhet: migránshelyzet az alpesi országban

Ausztria fellélegezhet: migránshelyzet az alpesi országban

 

Miért nem tart Ausztria a migránsoktól?

  1. A menekültek nagy többsége átutazóban van: Németország, Svédország és Finnország az úti cél.
  2. Európa lakossága öregedik, fogy a munkaképes fiatalok száma a nyugdíjasok részarányával szemben. A menekülthullámmal ez a folyamat megelőzhető.
  3. Az emberi erőforrásokkal küszködő munkák (mezőgazdasági betakarítási munkák) betöltésre kerülnek, így több lesz az adófizető polgár.

Így legyél gazdagabb naponta 20.000 forinttal!

Így legyél gazdagabb napont 20000 forinttal!

 

Igaz, hogy még a nyári szezonnak sincs vége, de már most elkezdhetünk készülni a téli szezonra, akár csak fejben is.

Sokszor és sokakban felmerül a kérdés, hogy szeretne külföldön dolgozni, de nem is tudja, hogy pontosan mennyit tud keresni kint.

Jó-jó persze, többet, mint itthon, na de mennyivel?

Milyen juttatások járnak?

Túlórát fizetik majd, vagy mennyit fizetnek egyáltalán túlórára?


Hogyan legyen a szezonális munka a Te életed része is?

Hogyan legyen a szezonális munka a te életed része is?

 

Munka Ausztriában vagy Dél-Tirol területén? Ez nagyon jól hangzik, de az van, hogy…

- Közalkalmazott vagyok, csak nyáron tudok kimenni dolgozni…

- A Balatonnál van egy kis kifőzdém, ami egész nyáron üzemel, így csak télen tudnék külföldön munkát vállalni…

- Most érettségiztem, de nem vettek fel arra a szakra, amelyikre jelentkeztem, de pénzt szeretnék keresni…

- Most diplomáztam, nehéz állást találni, kéne egy kis kezdőtőke…

- Van munkahelyem, de szeretnék váltani… kapok pár hónap fizetés nélküli szabadságot, de nem tudom nekem való-e ez a munka…

Magadra ismertél bármelyikben?


Minden nappal 15.000 forinttól esel el!

15000 Ft

 

A 2015-ös nyári szezon ugyan már hónapokkal ezelőtt, májusban elkezdődött, de hatalmas tévedés lenne azt hinned, hogy már le is csengett!

A meleg ugyan elviselhetetlen, de a tudat, hogy az elmúlt 3 hétben pontosan 2.996 szabad állást hirdettek meg Ausztriában, csak a vendéglátás területén, talán még elviselhetetlenebb.

Hogy folyamatos a munkavállalás, mi sem bizonyítja jobban, hogy ebből a közel 3.000 helyből már a felére találtak is munkaerőt: a héten 1.314 alpesi hotelbe illetve étterembe keresnek lelkes és dolgozni akaró személyzetet.

Ez még mindig rengeteg…


Mi az a 330 000 Ft extra, amit Ausztriában megkapsz, de itthon nem?

Forróság

 

A hőmérők mindenhol 40 fok körüli hőmérsékleteket mutatnak, nem győzzük pótolni a testünkből elpárolgó folyadékot és sorra lájkolgatjuk ismerőseink kékebbnél kékebb tengerparti fotóit… mindenki a szabadságról beszél, hova megy, mit csinál és kivel találkozik.

De mi is a helyzet a magyarországi szabadságolásokról a vendéglátás területén?

És hogy néz ez ki a gyakorlatban, Ausztriában?


Ausztriai munka nyelvtudás nélkül

A szavak fegyverek, ha ezeket jól használod, egyenes út vezet az ausztriai munkához.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül

 

Egyre nő a szakadék a gazdagok és szegények között.

A korábban tehetős középosztály mára kihalóban: veszélyeztetett faj lett.

Aki jó üzletet tudott csinálni a még mindig gyűrűző válság után is, és netalán tán még a szerencse is mellé állt, annak most még jobban fut a szekér.

Aki viszont lemaradt erről a rohanó szekérről, nagyon kevés az esélye, hogy valaha is fel tud rá még kapaszkodni…


[SMS] Bocs, kaptam egy jobb ajánlatot Ausztriából

Balaton

 

„Bocs, kaptam egy jobb ajánlatot Ausztriából” felkiáltással hagyta el egy egész szakács gárda a balatoni vendéglátóhelyet. Az SMS nagyobb visszhangot vert, mint amit a tihanyi dombokról hallatni lehet: az egész magyar média felkapta VÉGRE a fejét…

Az egyre ijesztőbb méreteket öltő kivándorlási hullám, mely csak az elmúlt évben közel 32.000 honfitársunkra csapott le, úgy tűnik elérte a kritikus szintet.


Főzök, tehát vagyok

Főzök, tehát vagyok

 

A gasztroforradalom korát éljük.

A legkülönbözőbb stílusú bisztrók, kávézók, éttermek színesítik a magyar vendéglátás palettáját, s mára már négy Michelin-csillagos étteremmel is büszkélkedhetünk.

A budapesti Borkonyha, az Onyx és a Costes mellett márciusban a Tanti séfje – Pesti István – is kiérdemelte az elismerést.


Ha ezt elolvasod, már sose fogsz ugyanúgy gondolni a próbamunkára!

Ha ezt elolvasod, már sose fogsz ugyanúgy gondolni a próbamunkára!

 

Valamiért az a tévhit terjedt el a nagyközönségben, hogy a próbamunka valamiért egy kötelező rossz.

A beígért munkaszerződéssel járó negatív megmérettetés, ami ingyen munkát jelent a legtöbb álláskereső olvasatában.

Nem csak a munkáltató izzaszt meg, de a leendő kollégák is árgus szemmel figyelik, mit csinálunk, hogyan oldjuk meg a feszkós helyzeteket és mikor hibázunk (végre).


Hogyan nyerj a személyes interjún egy ausztriai állást?

Hogyan nyerj a személyes interjún egy ausztriai állást?

 

Vedd be a várat!

Ha követed tippjeinket, biztosan eredményesen és jókedvűen zárod majd a beszélgetést leendő osztrák főnököddel.

Az, hogy izgulsz egy állásinterjú előtt, teljesen normális.

A profik is hasonló cipőben járnak, ez tiszta pszichológia.

Vannak izgulósabb típusok és vannak, akik könnyebben veszik az akadályokat.

Hogy Te melyik típus vagy, azt sokban befolyásolják korábbi hasonló tapasztalataid és hogy mennyire vagy hozzászokva a szituációhoz.


Ezekben a szakmákban 5x annyit fizetnek, mint Magyarországon...

 

Biztosan nem újdonság Neked sem, hogy a szomszédos Ausztriához viszonyítva a magyar átlagbérekkel még mindig fényévekkel le vagyunk maradva.

Ebből az okból kifolyólag egyre több fiatal – most már a 18 éves korosztály is! – menekül a határtól nyugatra.


Eltűnt egy településnyi ember! – Ausztriába?

Eltűnt egy településnyi ember! – Ausztriába?

 

Eltűnt egy településnyi ember!” – írja egy somogymegyei híreket megosztó portál. „Egy mosonmagyaróvárnyi, azaz nagyjából 31 500 magyar keresett boldogulást tavaly Nyugat-Európában – Somogyra lefordítva ez azt jelenti, mintha Nagyatád, Marcali Fonyód és Csurgó szinte teljes lakossága kivándorolt volna.

A Magyarországról külföldön szerencsétpróbálók legkedveltebb célpontjai: Ausztria, Németország és Nagy-Britannia.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint csak Somogy megyéből 500.000 munkavállaló indult útnak, mind hivatalosan – tehát a magyar egészségügyi rendszerből – kijelentkezve.


Hogyan keress egy nyári szezonmunka alatt 1.500.000 forintot Ausztriában?

Hogyan keress egy nyári szezonmunka alatt 1.500.000 forintot Ausztriában?

 

Hihetetlen gyorsasággal peregnek a napok.

Pár napja még ki-ki a locsolókat vagy éppen a locsolkodást próbálta megúszni és szinte észre se vettük, hogy naptárunkat áprilisra lapoztuk.

Ez egyenlő a téli szezon utolsó, levezető hajrájával és az új lehetőségekkel.

Nekünk, a Tiroli csapatának ez sok-sok munkát, Neked, mint Álláskeresőnek pedig ez által egy új munkahelyet jelent.


Legális munkavállalás Ausztriában III.
Hazautazás és adminisztratív teendők

Legális munkavállalás Ausztriában III. Hazautazás és adminisztratív teendők

 

Lépésenként áttekintettük, milyen papírokat és adminisztrációs ügyeket kell elintézned, mielőtt munkába állsz Ausztriában és miközben ott dolgozol.

A szezon végén sem szabad elfeledkezned ezekről a kötelességeidről illetve a Téged megillető munkaügyi elszámolásokról valamint juttatásokról.

Ezek nagy része a Te érdeked és ezzel együtt az esetek többségében sajnos a Te felelősséged is lesz, tehát azt javasoljuk, figyelmesen olvasd végig cikkünket!


 

A követelmények miatt a kollégák hullanak, mint a legyek Ausztriában

A követelemények miatt a kollégák hullanak, mint a legyek Ausztriában

 

A kezdet mindig nehéz.

Főleg, ha nem tudod, milyen is lesz ez a bizonyos kezdet, ha nem tudod, mire számíts az első szezon alkalmával, amit Ausztriában töltesz. 


 

Szezonmunka Ausztriában

Szezonmunka Ausztriában

 

Ausztriában munkát találni szezon közben? Ilyen nincs...
...és mégis VAN!!!

 

A devizahitel vége:
Ausztriai munkavállalás

A devizahitel vége: Ausztriai munkavállalás

 

 

Személyi kölcsönök tengerét kínálja az összes létező magyarországi bank. 

Egy órán belüli készpénzfolyósítás, gyors elbírálás, alacsony kezelési költség, munkáltatói igazolás illetve kezes vagy ingatlanfedezet nélkül.

Választhatsz lakáshitelt, hitelt lakásfelújításhoz vagy lakásvásárláshoz...még az új autót is hitelből fizetheted...van alacsony kamatú, kis összegű, megújuló  sőt akciós hitel is.

 

Legális munkavállalás Ausztriában II.
Kint-tartózkodás és adminisztratív teendők

Legális munkavállalás Ausztriában II.  Kint-tartózkodás és adminisztratív teendők

 

Ha már túl vagy a nehezén és megszerezted álmaid ausztriai munkáját, akkor sem szabad elfelejtened, hogy a történet itt még nem egészen ér véget.

Ugyanúgy, ahogy Magyarországon, Ausztriában is be kell kapcsolódnod a bürokrácia kerekébe.

Ne ijedj meg!

Cikkünkből most pár perc alatt megszerezheted azokat az információkat, amikre szükséged lesz, hogy tényleg zökkenőmentesen teljen a szezon.

 

Legális munkavállalás Ausztriában I.
Kiutazás és Adminisztratív teendők

Legális munkavállalás Ausztriában I.  Kiutazás és Adminisztratív teendők

 

A téli szezon első napja már a nyakunkon, az alpesi szállodák sorra nyitnak ki és ezzel egy időben folyamatosan toborozzák az ehhez szükséges munkaerőt.

Azonban mielőtt kiutaznál és belevetnéd magad a szorgos munkába, nem árt átgondolni, hogy mire is lesz szükséged az úton.

 

Fantasztikus téli szezon vár Rád,
ha Ausztriában vállalsz most munkát!

Fantasztikus téli szezon vár Rád,  ha Ausztriában vállalsz most munkát!

 

A téli szezon egyre hangosabban kopogtat az ausztriai síparadicsomok ajtaján, amit az időjárás csak még jobban felerősít.

Ausztriába már szeptemberben közepén megérkezett a tél: Reiteralmon, Hochkönigen, Saalbachon, Zell am See vagy éppen a Gastein völgy feletti hegyekben lévő síterepek mind befehéredtek.

Noha korábban a téli szezon mindenhol december 21-én vette kezdetét, mostanra a különböző régiók mind más és más szezonnyitási dátummal várják a téli sportok szerelmeseit.


Ha ezt tudtam volna az első ausztriai munkavállalásom előtt...

Ha ezt tudtam volna az első ausztriai munkavállalásom előtt

 

Szeptember elejétől, a téli szezon indulása előtt mindig nagyobb nálunk a pörgés, mint általában.

A következő 3-4 hét lesz a legerősebb és nagyon sok telefonhívást kapunk folyamatosan.


Ausztriai munka ingázóként
Pendlerként is megéri?

Ausztriai munka ingázóként Pendlerként is megéri?

 

Ha Ausztriában képzeled el a jövődet és a szomszédos országban szeretnél munkát vállalni, biztosan Neked is az első gondolataid között merült fel: Hogyan éri meg jobban?

Inkább ingázol Magyarországról nap, mint nap vagy kiköltözöl és búcsút veszel addigi otthonodtól?


Ausztriai mindennapok munka után – édes álom, teli has, vagy hogy is van ez?

Ausztriai mindennapok munka után – édes álom, teli has, vagy hogy is van ez?

 

A külföldi munkavállalás mindig sok kérdőjellel kezdődik.

Sose tudni biztosan mi fog várni az új munkahelyen, milyenek lesznek a körülmények, az elvárások, hogyan fogadnak majd az új kollégák és hosszasan sorolhatnám az ilyenkor megfogant kérdéseket, melyeket újra és újra feltesznek álláskeresőink.


Ausztriai munka pároknak, mert párban szép az élet Ausztriában is

Ausztriai munka pároknak

 

Habár sokan szeretnének minél hamarabb kijutni Ausztriába és beállni a jól fizetett állásokkal büszkélkedők egyre gyarapodó csapatába, mégis mindenkiben erősen munkálkodik az ismeretlentől való félelem.


Bértárgyalás hatékonyan, avagy érthetően az ausztriai szállodai fizetésekről

 

Ausztriai fizetések, bérek

 

Te is elbizonytalanodsz, amikor a „bérigény” és „fizetés megjelölése” ravasz szófordulataival találkozol?

Nem tudod, mennyi is az annyi?

Csak nehogy túl sokat mondjak… vagy épp pont keveset…

A lényeg, hogy őrizd meg a hidegvéred és inkább tájékozódj.


Ausztriai munka